2017 március 30-tól április 12-ig, a svédországi Ellős-től Lisszabonig

Előzmények

Úgy másfél hónapja olvastam a lehetőségről, hogy valaki, egy vadonatúj Hallberg-Rassy 48-as vitorlást akar levinni a svédországi gyárból az Adriára, ÁPRILISBAN, és tapasztalattal rendelkező útitársakat keres.

Miért is szerettem volna elmenni erre az útra:

• további tapasztalatszerzési lehetőség,
• újabb tengerek, országok, kikötők, partok megismerése - erre még nem jártam – hajózni az északi tengeren, a La-Manche csatornán,
• meghódítani a viharairól hírhedt Biscaya öblöt, persze mindezt sokkal jobb lenne nyáron, de ha egyszer most van rá lehetőség, akkor ki kell használni.
• Végre eljutni Gibraltárba. Hajón. Erre valahogy gyerekkorom óta vágyom, olvasmányaimban szinte mindig innen indultak kis vitorlásokkal földkerülő útra, a Világjárók könyvsorozat hősei.
• látni Ibizát és Szardíniát. Szicíliától már hajóztam az Adriára, de mindig tud újat mutatni a tenger,
• és persze kipróbálni egy Hallberg-Rassy vitorlást, amiről a német Yacht újságban mindig áradoznak.

Ötven évente egyszer van ilyen lehetőség, ezt meg kell próbálni!

2017.03.30 Csütörtök

-1. nap, 1130 km autóval

Irány Berlin.

Hol is kezdjem. Talán azzal, hogy este 7-kor betöltöttem az 50. életévemet. Mindezt valahol Prága és Drezda közt félúton. Vannak ezzel kapcsolatos érzéseim, gondolataim – nem a hellyel, hanem az 50-nel - de talán itt, ez most nem olyan érdekes.

A történet ott kezdődik, hogy a Mérföldyachting hírlevelében vettem észre a lehetőséget, hogy részt lehet venni egy hajó leszállításában, a svédországi Ellős-ből, a gyártól az Adriáig.

Gyors konzultáció a családdal - zöld lámpa – és már jelentkeztem is.

Bíztam abban, hogy a hajós előéletem - a két évvel ezelőtti Atlanti átkeléssel – jó ajánlólevél lesz a jelentkezésemhez, de amikor kiderült, hogy 46-an jelentkeztünk a 7 helyre, hát egy kicsit elbizonytalanodtam. Végül meghívtak egy elbeszélgetésre, ahol kiderült, hogy számítanának rám, méghozzá inkább az út első, nehezebbnek tartott felére, azaz Dániától Lisszabonig. (Na gondoltam, most sem látom Gibraltárt, de azért nagyon örültem, hogy részese lehetek az útnak)

A terv végül úgy alakult, hogy Gyuri - a tulajdonos - a többi útitárssal elhozza a hajót Dániáig, mi ketten Zolival Magyarországon megvesszük a proviant nagy részét, ami főleg Zoli kitartását dicséri, és egy kombival elvisszük Dániába, ahol két hölggyel cserélünk, ők kiszállnak és hazaautóznak, mi pedig behajózunk.

Ez a terv. Ami eddig működik.

Az út előtt beszereztem egy szatelit nyomkövetőt, ami már a hajón van, így a ma reggeli indulásuk óta folyamatosan látjuk a hajó pozícióját. Innen vettük észre, hogy az előzetes tervvel ellentétben este 7-kor kikötöttek Dánia felső csücskében, Hirtshals-ban. Itt már jártam majd 30 évvel ezelőtt, ide érkeznek Norvégiából a kompok.

A Pinta útja a hajógyártól,Ellös-től Thyboron-ig

Telefonon érdeklődtünk Gyurinál a műsorváltozás okáról. Megtudtuk, hogy egész nap erős negyedszélben jól haladtak, de az 5 fokos meleg, -5 fokos hidegnek hatott a metsző szélben, és ésszerűbbnek tűnt estére kiállni. Valahogy úgy hangzott, ahogy a kismacska mondta a nagymacskának a többórás ereszen való lógás után, hogy „b…tunk már eleget, menjünk inkább haza…”  Nagyon meg tudom érteni a döntést…

Este Berlinben alszunk egy jó barátomnál, aztán holnap nyomás tovább.

2017.03.31 Péntek

0. nap, 715 km

Nem migránsokat csempészünk

Este Berlinben egy deka parkolóhely sem volt a környéken. Ilyen még nem volt, hogy nem találtam meg a rám váró helyet, de ott, a berliniek közül a szülinapomon nem gondolt rám senki. Legalábbis ilyen szempontból. Találtunk viszont a közelben egy szinte üres parkolóházat, aminek örültünk is, mert a megrakott autót nem szívesen hagytuk volna az utcán.

Reggel rögtön egy kis intelligencia tesztet kellett elvégezzünk, hogy lejussunk a pincébe, a parkoló szintre.

Beszálltunk a liftbe, és nem találtunk egyetlen megfelelő, lefelé vezető gombot sem. Nem volt se P1, se -1, csak 0 meg 1-től fölfele… Ilyet még nem láttam. A 0 nem vitt sehova. Aztán feltűnt, hogy van egy kötőjeles gomb is… Hmm... Csak nem úgy kell beütni, mint a számológépekbe? És de, beírtuk 2 gombnyomással a „-1” –et, és lám már repültünk is lefelé…

Itt jött máris a következő feladat, a fizetés. A mi papírpénzünket nem fogadta el az automata, 9 eurónk meg nem volt érmében. Akkor gyerünk pénzt váltani. Elsőnek én indultam neki. Minden zárva volt még a környéken (9.45). Végül elbaktattam a Lidl-ig, ahol a bennszülött pénztárosnő közölte velem, hogy ő nem válthat pénzt. Értem én, de legalább egy kis megértést láttam volna az üres tekintetén…

Próbálkoztam még egy kicsit a parkolóban a vásárlókkal (na, nem a bevásárlókocsik 1 eurósát kéregettem, hanem egy 10 eurós papírpénzt szerettem volna felváltani), de egyre inkább azt éreztem az elutasítások során, hogy úgy nézek ki, mint egy kelet-európai, aki a hamis euróját akarja elsütni… Egy török zöldséges megszánt, és beváltott egy 5 euróst. Így már volt 8. Végül visszamentem, és elhatároztuk, hogy megejtjük a fennmaradó bevásárlást a Lidlben.

El is kezdtük, és amíg én szedtem össze a cuccokat, Zoli kifizetett egy virslit, hogy kiválthassa az autót. A virsli valahogy többe került, és a kedvenc pénztárosnőnk fizetéskor, természetesen nem adott 2 eurónál több érmét még kérésünkre sem, mondván hogy az már pénzváltásnak minősülne…. Isten őrizz, még a pénzváltás gondolatától is elborzadtunk…. Tehát meglett a szükséges 9 euró (mert egy a bevásárló kocsiba volt bedugva nálam). Igenám, de ahogy telt-múlt az idő, a parkolási díj közben már 10 euróra emelkedett….

Ez a Berlin nem ereszt minket…

Lassan már megkaphatnánk a német állampolgárságot is…

Zoli az időközben 10-kor éppen kinyitó bowling bárban pillanatok alatt bedobott egy barnakólát (mint a helyi alkesz reggel a cseresznyét) és szabadok lettünk…

Bepakoltunk a kocsiba, a Superb már nem tudott hova tovább süllyedni, és viszlát Berlin!

Most már csak egy kérdés foglalkoztatott minket, hogy mi lesz a német-dán határon. Akarnak-e migránsokat keresni a csomagtartónkban vagy nem. Mert ott, 44 üveg bort, 11 üveg pálinkát, gin-t és rumot, valamint 4 tálca sört találnának, nyers húsok, szalámik, tojások és tejtermékek között. Csupa olyan dolog, amitől nem kapnának röhögő görcsöt a dán vámosok… Aztán meg mi sem…

De, Neptun velünk volt, és az integető ember a határon, a barátságos germán mosolyunkat látva nem a sátor felé irányított, hanem lapátolt a kezével, hogy cak-cak, húzzunk már tovább…

Mi is így gondoltuk pontosan.

Telefon a hajóval: elállt a szelük, motorral még 4 óra Thyboron, nekünk 200 km. Előbb ott leszünk, ha minden jól megy…

A kikötő előtt pár kilométerrel még megálltunk egy kicsit és kisétáltunk egy 8 erőműves nyílegyenes sorba telepített szélparkhoz, amit a sekély beltengerre telepítettek.

Szélpark Thyboron előtt a beltengeren

Thyboron egyébként egy csendes kis kertvárosi lakónegyed benyomását keltette, a 70-es évekből. Öregebb házat nem láttam, meg visszagondolva egy darab fát sem. A kikötő nagy részében halászhajók álltak, kisebb halfeldolgozó csarnokokkal, és odébb a keleti medencében egy hajójavító üzemmel.  A vendégyachtok boxai a kikötő tenger felőli sarkában álltak, bankkártyás víz- és áramvételi oszlopokkal. A marina személyzettel se este, se reggel nem találkoztunk.

Este fél nyolcra megérkezett a hajónk is. A partfalnál átpakoltuk az autóból a készleteket, majd átálltak a vendégmólóra. Igaz, az első boxba nem fért be a hajó, a 4,4 méteres szélességével, de a másodikba már igen.Meleg fogadtatás és vacsora után nyugovóra tértünk.

Bepakolás a partfalnál

Ebbe a boxba már befértünk - mese nincs, ezzel a hajóval holnap útra kelek!

2017.04.01 Szombat

1. nap, délig 18 tmf ( Log 198 nm)

Indulás Hollandiába, West Terschelling-be.

Reggel, indulás előtt szerettük volna a víztartályunkat feltölteni, de a mólón lévő víz- és áramelosztó oszlop bankterminálja, kizárólag a magyar SZÉP kártyát fogadta volna el. Az meg kivételesen nem volt nálunk. Hiába próbálkoztunk mindenféle más bank- és hitelkártyákkal, a csap továbbra is csak üresen hörgött, a víztartályunk pedig fél-üresen maradt, ami így is még 400 liter édesvizet jelentett.

Mivel az buta automata egyenlőre képtelen a kikötőkötelek kezelésére, fogvatartására, így Berlinnel ellentétben, szabadon távozhattunk Hollandia felé.

Kihajózunk Thyboron-ból

Ide is meghoztam a jó időt (ahogy szoktam), egész nap sütött a nap és elfogadható 13 fok volt, minimális balatoni hullámokkal. Sajnos 13-15 csomós totális ellenszelünk van, így egy fél órás vitorlázástól eltekintve motorral haladtunk egész nap.

A hajónk, a Pinta 23 tonna vízkiszorítású.

A hajóban szinte minden van.

Könnyebb azt felsorolni, hogy mi nincs.

Nincs például sörösdoboztartó a kormányálláson. Valahogy rögtön kiszúrtam.

És itt majdnem vége is a „nincs rajta” felsorolásnak. Próbáltam ravaszkodni:

És hajszárító?

Van.

Nincs több kérdésem. Mert van többek közt, fűtés, klíma, mosógép, mikró, motoros nagy-és orrvitorla ki- és behúzó, elektromos csörlők, radar, AIS, Navtex, elektromos WC-k stb.

Műholdas telefon nincs - de azt már hozhat aki akar – és nincs még páraelszívó és mosogatógép a konyhában.

A hagyományos kézipumpájú WC-be tilos a WC papírt beledobni, a reális dugulásveszély miatt. Gyakorlatilag amióta a tengerre járok, szinte ezzel indul minden hajó átadása, az új utasok tájékoztatása. Ez volt a vitorlázás egyik alfája. Hát már ez is a múlté…

Itt a hajón, az elektromos WC-be nyugodtan be lehet dobni a használt WC papírt (a kaptány kifejezetten engedélyezte), természetesen csak ésszerű mennyiségben…

Azt azért kajánul hozzátette, előtte tépjük 1 centis csíkokra…. 

Délelőtt a Gori propellerünk Overdose funkciójáról tartottunk nemzeti konzultációt, és mielőtt tettlegességre került volna a sor, megegyeztünk abban, hogy amint hajlandó szkipper próbálkozni hagyni minket, egy I-Phone decibelmérő applikációjával döntjük el a kérdést.

Overdose vagy overdrive?

12-13 óráig voltam ügyeletes a kormány mellett, de jóformán csak a környező minimális hajóforgalomra és a vitatkozókra kellett figyelnem.

Úton az Északi tengeren

Az ebéd hagyma- és gomba porleves volt aztán székelykáposzta.

Délután egy jó alvást követően (cowboypizsamában) megzuhanyoztam. A melegvíz után ismét friss, üde és kívánatosnak éreztem magam :)). És tényleg működik a hajszárító, bár igaz, hogy én, a sörényem megszárításával 45 másodperc alatt kész vagyok.

A szappan leejtéséért nem kellett aggódni, mert a zuhanykabin olyan passzentos, hogy esélytelen lehajolni bármiért is benne… A zuhanyzás örömeit némiképp csökkentette, hogy 2 másodpercenként háttal nekitántorgott az ember a zuhanykabin hideg falának, mivel ilyen időközönként bólintottunk át a szembejövő mini-hullámokon (ezért is van kicsit olyan balatoni érzése az embernek).

Délután beleolvastam a gimnáziumi osztálytársak leveleibe. 24 levél elmaradásom volt, a zenei fesztiválok és az 50-es köszöntők voltak az aktuális témák.

Este 22 és 24 óra között voltam őrségben Sanyival, a kabintársammal. Amikor hátra mentem a hajó végébe, a felhős, sötét éjszaka, a hajó fehér farfényében szitáló eső és a surrogó habok önkéntelenül is a Titanic utolsó éjszakáját juttatta eszembe. Még a hónap és a hideg is stimmelt. Az ember akaratlanul is elképzelte, ahogy a sötétségből egy jéghegy bukkan elő…

2017.04.02 Vasárnap,

2. nap, 194 tmf (Log 392 nm)

Úton az Északi tengeren

Hajnalban 4 és 6 óra között ismét Sanyival voltunk kint. A hőmérséklet 10 fokra javult, de melegünk továbbra sem volt. Belegondolva, hogy 2-300 évvel ezelőtt a kereskedelmi vitorlások és hadihajók egész évben járták a tengereket, és a hajósoknak nem volt ilyen vízálló, meleg öltözetük, nem csoda, hogy napi fél liter rum volt a fejadagjuk…

Elhaladtunk egy tengeri szélpark mellett, ahol négyes sorokban legalább 200 turbina forgott. Ez kb. egy paksi blokknak felel meg, és van még jó pár ilyen a közelben.

Szélparkok a radaron napfeltkeltekor 

Délelőtt, amíg aludtam, döntés született arról, hogy ha már ilyen barátságos az idő, élhető a menet, menjünk inkább tovább Dunkerque-be, és tartogassuk inkább az így megnyert napot az esetleges rosszabb idők kikötőben való kivárására.

UtunkThyboron-tól Dunkerque-ig

Délelőtt egy röpke 20 perc alatt leszállt a köd. A szél maradt 10 csomó körül, úgyhogy tudunk vitorlázni tovább. Valahogy bennem az alföldi köd, mindig csenddel és szélcsenddel párosult, de hát akármilyen sík is ez a vidék, a talaj és a talpunk közt közt mégiscsak 20-30 méter tengervíz van (meg egy jó hajó).

Még egy szelfi a köd előtt

A mai ebédet Zolival ketten követtük el, chilis-babot főztünk rizzsel. Rosszul nem sikerülhetett, mert valaki megkérdezte, hogy nem akarunk-e a továbbiakban is mindig mi főzni…

Az ebéd utáni teszt során (motor előre-hátra-megint előre kapcsolása, zajszint méréssel egybekötve) megnyugtatóan eldőlt a Gori propeller-overdrive-kérdése, a vesztes sportszerűen gratulált a nyertesnek, és mindannyian megittuk a békepálinkát.

Háttérben egy gázkitermelőplatform. Már nem látszik? Akkor ismét száll le a köd

Délután olajfúró tornyok és egy gáz kitermelő platform mellett haladtunk el, majd kereszteztünk egy két sávos tengeri hajópályát. A teherhajó forgalomnak 2 x 3 tengeri mérföld széles sáv van kijelölve, egy északi és egy déli irányba haladásra, köztük másfél mérföld széles elválasztó sávval.

Ahogy közeledtünk felé, akárhogy is meresztgettük a szemünket, nem láttunk semmit a párában, de a radar és az AIS jeleken láttuk, hogy két teherhajó közeleg balról valahol a ködben, és ha gyengül a szél és nem csinálunk valamit, fél óra múlva elgázoljuk őket. A monitort nézve, tisztára olyan érzésünk volt, mint egy csigának, amikor az erdei út szélén lázasan tekergeti a fejét jobbra meg balra, aztán ürgevágtában nekilódul, hogy átérjen még az ösvényen döngető teknősök előtt…

Előttük kellene átérnünk

Gyorsítsunk, indítsunk motort? Ejtsünk vagy élesedjünk? Ha így haladunk tovább ezzel ütközünk 20 perc múlva, ha meg úgy, akkor meg a másik üt el minket fél óra múlva. A lassítás vagy megállás szóba sem jöhetett. Végül bejött, amit kikalkuláltunk: motort indítottunk a vitorlák mellé és kicsit gyorsítottunk, aztán ejtettünk, végül élesedtünk és átértünk előttük biztonságosan, kicsit lihegtünk ugyan…

de, sikerült!

Tegnap mivel aludtam, elmaradt a 17 órai Gin-Tonic-Time. A mai nap nem követtem el ezt a végzetes hibát, és felszolgáltam mindenkinek egy pohárral. A jégkockát ezúttal nem hiányolta senki, de a lelkes hátba veregetések elmaradtán, el kellett ismerni magamban, hogy egész más hatása van a koktélnak -30 fokban az Északi tengeren, mint a +30 fokban az Adrián… Na, de leszünk mi még délebbre, nem adom fel!

2017.04.03 Hétfő

3. nap, 184 tmf (Log 576 nm)

Köd előttem, köd utánam, jobbra is és balra is…

A mai nap, a kutyaőrséggel kezdődik kettőnknek hajnali kettőkor. Nem volt olyan veszett hideg, viszont az a hírhedt, igazi csatornás tejfekete köd lepett el mindent. A látótávolság előre ténylegesen 0 méter, mert a piros és a zöld navigációs fény a hajó elején ott helyben, azonnal, zöldes zárófüggönyt vetít elénk a ködre. Oldalra és hátra meg kb. 10 métert lehet látni a tengerből. Ez csak arra jó, hogy lássuk, milyen gyorsan mennénk neki valaminek rossz esetben. Motorral haladunk, mert szél alig van, a 8 csomós sebességünket egy másfél csomós ellenáramlás csökkenti, 6,5 mérföldes óránkénti közeledésre a célunk felé. Gyakorlatilag egy 3D-s szemüvegben is navigálhatnánk, mert előre semmit sem lehet látni. Csak azért merünk így „bekötött szemmel” robogni, mert a plotteren pontosan látjuk a környező hajók, tárgyak, bóják, fúrótornyok AIS és/vagy radarjelét, az alattunk levő mélységet, a tengeri navigációs tárgyakat és a pontos pozíciónkat a térképen.

Nem tudom igazán semmihez se hasonlítani az érzést, ahogyan a ködben 99%-ig csak a monitor után navigálunk. Mondjuk, olyasmi lehet, mintha éjfél után, az őszi totál ködös éjszakában kiülnénk egy laptoppal egy kisszékre a 435-ös alsóbbrendű út egyik sávjának a közepére. Csak monitoron figyelhetnéd az esetleg közeledő teherautók GPS jelét. Ha jó sávban ülsz, szépen elbrummognak melletted, ha tévedtél, vagy elnéztél valamit: Game over, ebben a játékban nincs több életed.

A furcsa érzés mellet, egyáltalán nem tűnt orosz rulettnek a haladásunk, bár lehet a kelleténél mi is kicsit jobban megbíztunk a műszereink adataiban, hasonlóan a többi, a körzetünkben, gyorsabban haladó 8-10 teherhajóhoz.

Amszterdam előtt 20 horgonyon várakozó hajót kellett kikerülnünk, később pedig egy 20 másodpercenként dudáló olajfúró tornyot. 300 méterre haladtunk el mellette, de így is csak egy kis világosabb fényfolt látszott belőle. A hangját még 4 mérföldnyire is hallottuk, hát nem szívesen aludtam volna ott.

Végül egy szélpark előtt adtuk át hajnali kettőkor az őrséget, a következőkre várt annak kikerülése, és a Rotterdam előtt horgonyzó, valamint a ki- és beigyekvő hajók közti átmanőverezés. Ők is megoldották a feladatot.

Némi alvás után délelőtt 10-től már egyedül álltam a nappali ködben a kormánynál. Itt annyi volt a különbség, hogy már 20-30 méterre is el lehetett látni, és ELŐRE is !!! Ami nem egy hátrány.

Köd előttem

Köd utánam

Ha holnap is ilyen idő lesz Dovernél, valószínű csak a fojtogató ködről tudok majd mesélni az unokáknak, sziklákról nem.

Délutánra 22 fok lett, a köd szinte teljesen felszállt, és szép napsütésben kerülgettük a Dunkerque előtti zátonyokat, homokpadokat (amik csak a térképen látszottak).

Az útvonalunkat kézzel rajzoltam be, illetve egérrel, azért ilyen reszketős...

16.00 körül két vontatóhajó által toszogatott óriás után behajóztunk a kikötőbe. Egy tiszteletkör után megtaláltuk a tankoló helyet, és kikötöttünk. Megérkezünk Dunkerque-be.

Behajózunk a Dunkerque-i kikötőbe

Erről a mólóról mentették ki az angolokat. Vagy a németek bombázták le, vagy a tenger...

Feltankoltunk, aztán bejelentkeztünk a Grandlarge Marinába. 29 € volt egy éjszakára, a zuhanyzó teljesen kulturált volt, de a környezet összesem vethető egy adriai kisváros hangulatával.

Megtankoljuk a hajót

Ködös napsütés, itt ilyen is van...

Ja, a zuhanyzó.

A férfi zuhanyzóban kapásból bementem a legnagyobba. Szerintem tudat alatt sem akartam nekidőlni a hideg válaszfalnak… Meglepve vettem észre, hogy a dupla méretű kabinban két zuhanycsap és rózsa is van. Hogy is van ez itt a franciáknál? Női partner is bejöhet ide a férfi zuhanyzóba? Vagy a meleg párokra is gondoltak? Nem tudtam eldönteni, így abban maradtam magammal, hogy párokra gondoltak és kész. Nincs itt semmi látnivaló.

A nem várt megfejtés akkor érkezett, amikor kész lettem, és kinyitottam az ajtót. Az ajtón kívülről egy pelenkázó uniszex apnyuka piktogramja volt látható. Tényleg, az az asztal, ami olyan kényelmes volt a neszesszernek, az olyan pelenkázó magasságú volt...

Akkor most szerintetek, rossz vagy jó, aki másra gondolt?  

Étterem keresőben a Dunkerque-i plage-on, a köd megint leszállt

Szerintem, egyikőnk se csodálkozott vona, ha hirtelen angol katonákat látunk rohanni a ködből előbukkanó hajók fele...

Estére már nagyon vágytunk egy kis tengeri herkentyűs vacsorára. A marina recepciósa által javasolt étterem - az ismét ködbeburkolódzó plage-on - természetesen még szezon előtti zárva tartásban leledzett, a google mutatta közelben található netkedvenc meg nem volt a helyén. Így a belváros felé vettük az irányt, és egy jó óra és 9327 lépés után meg is találtuk a helyünket. A közösen rendelt kagyló előétellel nem jártak pórul a társaim, visszafogtam a hagyományos tempómból. A finom halételek után a rakparti háromárbocos múzeumhajó mellett vettük hazafelé az irányt az estében, és az apályban meredeken lejtő rámpán  jutottunk vissza a hajónkra. Altatót senkinek sem kellett bevennie.

 Pedig ő is kapott enni...

Dunkerque by Night

Egy szárazra vetett zöld bója