2017.04.04 Kedd
4. nap, 43 tmf délig (Log 619 nm)
Kontroll Csoport
Reggeli sika-mika
Szél: 5-8 Kts WSW, Tenger: 2, Hőm.: 13 C°, Felhős párás
Reggel 9 után indultunk Dunkerque-ből, felhős időben, szemerkélő esőben.
A Calais és Dover közti legszűkebb szakasz következett, hófehér sziklákkal és nagy forgalommal. Gondoltuk.
A valóság: mint az őszi ködös Balaton, csak a déli, lapos part kivehető, mert ahhoz vagyunk közelebb.
Igaz a kompok kicsit jóval nagyobbak és kétszer, háromszor olyan gyorsak, de kikerülnek. Ha nem mész az útjukba. Mi nem mentünk.
Az északi part párába burkolózik, a doveri sziklák eltűnve maradnak, mint fehér szamár a ködben. Gyanítottam én már tegnap, hogy könnyen lehet, hogy az interneten hamarabb fogom látni majd őket…
Mögöttünk halad el a komp
Egy irányba haladunk a Csatornán. Csak ő 399 m hosszú, 48 m széles, a merülése pedig 10 m
A hajóforgalom nem volt vészes, bár igaz, távolabbról néztük a hajózó sávokat, ami azért nem ugyan az, mint őket keresztezni…
15.30 kor bejelentkezett nálunk rádión a francia parti őrség. Udvariasan megkérdezték, hogy megengedjük-e nekik, hogy tartsanak nálunk egy kis helyi ellenőrzést. Csábító volt a gondolat, hogy azt mondjuk: bocsi, mi inkább szeretnénk haladni, mert messzire megyünk, de látva, hogy továbbra is kitartóan jönnek felénk, nem volt szívünk végül nemet mondani nekik.
Jön a francia parti őrség
AIS jelük nekik sincs, csak a lila paca jelzi őket a radaron
5-en átrocsóztak hozzánk a hadihajóról, négyen feljöttek a fedélzetre, a kormányos meg kitartóan rodeózott körülöttünk.
Rögtön az elején tisztáztuk a legfontosabb dolgokat: nélkülük hatan vagyunk a fedélzeten, és egyikünk sincs drog, fegyver, francia tudás és 10.000 Eurónál több készpénz birtokában.
A különítmény vezetője tisztelettudóan bekéredzkedett a szalonba egy kollégájával és leellenőrizte az útleveleinket a rádión keresztül. A másik kettő addig - közöttük legalább egy hölgy volt – sakkban tartott minket a fedélzeten, mintha arra figyeltek volna, hogy bedobunk-e valamit a vízbe. Környezetvédők lehettek másodállásban.
Sierra, Zulu, Alfa, Bravo, Oszkar - Ez én vagyok
Odabent az útitervünkről érdeklődtek, merre jártunk, hová tarunk, majd ketten gumikesztyűt húztak. Gondoltam megmutatom a WC-t, meg a budikefét, de ők inkább a konyhaszekrényekben ellenőrizték a rendet, hogy minden a helyén van-e. Elégedettek lehettek, mert megdicsérték, hogy milyen szép a hajó.
Kesztűs kézzel - Rejtett kamerás felvétel
Közben kint megkérdeztem a vámos hölgyet, látszanak-e innen jó időben a doveri sziklák, mert nagyon szerettük volna Rómát látni. Azt mondta, hogy persze látszanak, de semmi különös nincs bennük, tulajdonképpen ugyan olyanok, mint a francia sziklák, ha kíváncsiak vagyunk rájuk, nézzünk csak ki mutatta, azok legalább látszanak. Most nem viccelek, tényleg ezt mondta.
Kérdésemre elmesélte, hogy a calais-i kivándorlók már nem csak a kamionokon és a vonatokon próbálkoznak, hanem a tengeren is. Tegnap éjjel három embert mentettek ki egy süllyedő csónakról. Milyen csónak volt az? Kérdeztem. Erre töredelmes szívvel bevallotta, hogy azt a dingit bizony a parti őrség, mentő egységétől vették kölcsön…
Én rögtön átláttam, hogy itt is kezdik a líbiai trükköt tesztelni:
- Végy egy csónakot (persze lehetőleg ne a francia parti őrségtől)
- Menj ki a tengerre
- Záros határidőn belül süllyedj el
- Az angolok meg majd kimentenek és átvisznek
Az úttörők több súlyos hibát is vétettek, nem értesítették előre a teljesen független nemzetközi mentő szervezeteket, hogy hol fognak elsüllyedni, illetve, hogy a kiválasztott csónak, leltári darab volt, és a franciák még nem tervezték a leselejtezését. Pedig majdnem elsüllyedt.
Én a jogvédők helyében be is perelném a francia partőrséget, gondatlan életveszély okozásért. Meg az angolokat is, hogy nem értek oda előbb, úgy mint az olasz kollégáik….
Sajnos nem rajtam múlik a probléma megoldása, pedig lennének ötleteim…
Közben odabent az egység parancsnoka, végre kibökte a jövetelük valódi célját: Mivel kell ahhoz foglalkozni, hogy egy ILYEN új hajót tudjon venni az ember? Gyuri részletesen elárult mindent. Én próbáltam fülelni, de mivel közben nekem a vámos hölgy figyelmét kellett odakint elterelnem, mindenről lemaradtam. Azóta se derült ki semmi, a többiek mind hallgatnak, mint a sír.
Mivel egy emberként az vallottuk, hogy nem Venezuelából jöttünk, és a mobil gyomorscan se mutatott ki semmit (még ebéd előtt voltunk) elkezdtek feszengeni. Végül nem tudták tovább húzni az időt - pedig láttam, hogy a 17 órai gin-tonicomra játszanak – ezért elbúcsúztak. A motorcsónakból még lelkesen visszaintegettek, de az is lehet, hogy csak azt mutogatták, hogy hagyjam már abba videózást, fotózást.
Öt és hat óra közt egyedül álltam kint a szitáló ködöt. A hajó ment magától, a vitorlaállításon nem kellet változtatni. A hosszú lapos atlanti hullámok megérkeztek, a váltás még nem. Jöttek viszont delfinek, ezen az úton először. Vagy 10 percig kísérték a hajót, megnézték balról, jobbról, elölről és alulról. Szerintem ők sem tudták eldönteni, hogy overdrive állásban van-e éppen a propellerünk, vagy sem.
Ma estétől 2 óráról 3 órára növeljük az őrség idejét, így utána 6 órát lehet pihenni az eddigi 4 helyett, valamint megcsereberéljük az eddig kialakult párokat. Mármint az őrségben. A változatosság gyönyörködtet, mondják.
A naplementét fotózom
2017.04.05 Szerda
5. nap, 174 tmf délig (Log 793 nm)
A Csatorna szigetek mellett napfényben
Éjfél és 3 óra közt Gyurival voltunk őrségben. Mivel a vitorlák jól be voltak állítva, csak az éjszakában kellet néha körülnézni, illetve a műszereket és az irányt ellenőrizni.
0 óra 15 perckor léptünk át a nyugati féltekére. Ez a Pinta életében először történt, de minden bizonnyal nem utoljára. Egy pacsival nyugtáztuk az eseményt és mentünk tovább.
Utunk a La Manche cstornán, Dunkerque-től a Bretagne félszigeten lévő Roscoff-ig
Éjszaka - miután lefeküdtem aludni - kicsit megerősödött a szél, megdőlt a hajó. Azt álmodtam, hogy földrengés van, szeretnénk kifutni a házból, de alig birok megállni a lábamon, és csak mozog és dübörög körülöttem vég nélkül minden. Végül nagy nehezen rájöttem, hogy ez csak álom, és a hajó eleje, ahol alszunk, az rázkódik, dübben bele a hullámokba folyamatosan…
A közvetlen földrengéses életveszély elmúlt, a zaj, rázkódás, dübörgés megmaradt és most már kapaszkodnom is kellett, hogy ne guruljak ide meg oda.
Reggel a nap felkelt, a szél meg északira, raumosra fordult.
Először a Jersey majd Guernsey mellet haladtunk el nem túl közel. Nem is néztek ki olyan barátságtalanul, a szikrázó napsütésben. Angol féle fennhatóság alatt állnak a francia partok közeli ölelésében. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy jó párszor gazdát cserélt a történelme során. Nézzetek utána.
A Csatorna szigetek
Az okos telefonomon az óra magától átállt a Londoni időre valamikor. Vagy nyugati féltekés GPS koordinátákat érzékelt, vagy egy csatorna szigeteki angol mobilszolgáltatót, a lényeg az, hogy elállítódott, és mire észrevettem, jó háromnegyedórát késtem a délbeni szatelites „minden OK” üzenet hazaküldésével.
Fél kettő körül nekiláttam Tibi és Zoli hathatós segítségével pörköltet főzni.
Közben Gyuri megérdeklődte, hogy van-e valami lehetőség a 17 órai gin-tonic előrehozatalára?
Hoppá! Ugye, nem is volt az olyan rossz!
Van persze. A hajóidő maghatározása a parancsnok kizárólagos jogköre.
Gyuri élt a hatalmával, és 10 perc múlva már mindannyian együtt szürcsölgettünk a napsütésben. A jégkocka azért még továbbra sem hiányzott…
A pörkölt elkészült, azt mondták nagyon jó lett.
Kérdezték, hogy mit esznek majd az út második felében?
Ha rajtam múlik semmit, mert sajnos én csak Lisszabonnig kaptam jegyet…
Egész nap gyönyörű napsütésben vitorláztunk a hosszú, komótos atlanti hullámokon. A levegő olyan tiszta, hogy talán a világ végére is el lehetne látni, ha nem lenne kerek a föld.
Bakker, ha megálltunk volna Hollandiában, ma érnénk a csatornába, és minden láthatnánk…
Bár az is lehet, hogy a francia vámos kisasszonynak van igaza, és a másik oldal is olyan, mint a francia, azt meg láttuk.
Annyira nem vigasztaló valahogy ez az érvelés…
Egyébként meg, ha belegondolok, Dover szikláit bárki láthatja, de olyan KÖD-ben a Csatornán, nem sok magyar hajózhatott…
15.30-kor genakkert húztunk. A Pintá-n ezt is most először. Szépen haladt vele a hajó.
Várhatóan hajnali kettőre érünk a bretagne-i Roscoff-ba. A szolgálatunk Gyurival éjfélkor ugyan lejár, de megvárjuk még a benavigálást és a kikötést a marinában, hogy tudjunk segíteni.
2017.04.06 Csütörtök
6. nap, 98 tmf Roscoff-ig (Log 891 nm)
Pálmafás Bretagne
Gyuri ügyesen benavigálta a hajót a sötétben és hajnali 2.20-kor kikötünk Roscoffban. Már kezdtük volna szőni a pókhálót, és további kötelekkel rögzíteni a hajót, amikor valaki észrevette közülünk, hogy az üzemanyagtöltő helyre sikerült kikötnünk. Ez nem lesz az igazi - gondoltuk - úgyhogy átálltunk a szemközt oldalra egy szabad boxba.
A La Mache csatorna abszolválásának tiszteletére felbontottunk egy üveg pezsgőt, aztán még egyet. És persze meg is ittuk. Aztán egy kis pálinkát – tudjátok, hogy van az - ha beszélget az ember, gyorsan elrepül az idő… 4.15-kor végül elcsendesedett a szalon, ki-ki nyugovóra tért.
Délig aludtam jó tengerész módjára, majd ismét teszteltem a helyi, kikötői zuhanyzót. Itt nem gondoltak a pelenkázós apukákra, de volt viszont hajszárító, így nem kell a kézszárító alá térdelni, ami azért lássuk be, félreértésekre adhatna okot.
Kikötőhelyünk Roscoffban
A fekete benga acélcölöpökhöz rögzített úszómoló 6 óránként 6 métert emelkedik, illetve süllyed a hozzájuk kikötött vitorlásokkal együtt
A kikötői kávézó apálykor és dagálykor
A kikötő másik felében van az Angliába vivő kompok modern terminálja. A yachtkikötő is nagyon szép, nem régen építhették. Az apály és a dagály közt akár 6 méter szintkülönbség is van, ezért a mozgáskorlátozottak részére építettek egy panorámás liftet, ami az apálykor 7-8 méter mélyen lévő úszómólókra vezet. Dagálykor szerintem lemegy a lift a víz alá, ahonnan az üvegfalain keresztül kikötő víz alatti világát lehet megcsodálni. Ne vegyetek rá mérget, ha még sem így lenne, akkor tévedtem.
A roscoffi yacht- és kompkikötő
Panorámás lift
Mindezeket a körülményeket figyelembe véve, a 41 eurós napi kikötői díj teljesen korrektnek tűnik.
Délben fantasztikus kolbászos rántottával indítottuk a napot – Sanyi varázsolta elénk - ami aztán erre ki is sütött.
Mielőtt városnéző sétára indultunk volna, rendeltünk egy kávét a parti kávézó teraszán. A többiek a miniszoknyás pincérnő bakancsát elemezgették - pedig még csak egy hete vagyunk úton – én meg közben kávét ittam.
A szomszédos dombtető kilátójára fel szerettünk volna menni, de nem jutottunk el odáig, mert az egy kerítéssel elzárt botanikus kertben emelkedett, aminek a bejárata a domb másik oldalán volt. Így maradtunk a tengerszinten és besétáltunk Roscoff központjába.
Nagyon hangulatos, kis, öreg bretagnei- házacskák és a régi kikötő mentén vezettet az utunk.
Ti mit tanultatok földrajzból a Bretagne félsziget növényzetéről? Bennem valami zöldség maradt meg, és ha ti sem tudnátok helyesen, jegyezzétek meg, hogy itt nőnek a pálmafák! Bizony. Fotóm van róla, minden más marhaságot felejtsetek el!
Azok a bretagne-i pálmafák
Városnéző sétán a pálmafák tövében
Visszafele beültünk egy hangulatos kis parti sörözőbe. Összetoltuk a kis asztalokat hatunk számára, a bőrkanapés ovális törzsasztal mellet, mert ott egy fiatal bennszülött bűvölte a laptopját egy régóta üres kávéscsésze mellett. A kedves pincérkisasszony, felállította onnan Jean-t :„neked elég egy kisasztal is” mondván, és átültetett a helyére minket. A mennyezetre a környező tengerpart térképe volt felfestve, és kis vitorlások modelljei fejjel lefelé odaragasztva. A férfi és a női toalett ajtaja egymás mellett nyílt,
az egyiken WO a másikon MAN felirattal.
Miután végeztünk, átmentünk az utcácska másik oldalán lévő Crepes-esbe, ahol megkóstoltuk ezt a franszia specialitást. Finom volt.
Én előre mentem, hogy a kikötői kávézóban feltöltsem az addig elkészült fotókat és naplórészeket, de nemsoká csörögtek, hogy igyekezzek, mert ha gyors vagyok, a móló végén még be tudok ugrani az induló hajónkba.
Képfeltöltés, fizetés, megint egy kép, egy merci, na még az utolsó nap szövege, aztán uzsgyi, mert ezek a végén még tényleg itt hagynak….
18.30-kor elkötöttünk, és irány a Biscaya túloldala, a spanyolországi Camarinas.
Roscoff fényeit elhagytuk, és abban bíztunk, hogy igaza lesz az előrejelzésnek, és végig kedvező időjárási viszonyok közt szelhetjük át a viharairól hírhedt Biscaya öblöt.
2017.04.07 Péntek
7. nap, 108 tmf délig (Log 999 nm)
Lőgyakorlaton vettünk részt
Hajnali 3-kor a kapitányunk rázott fel, hogy „Ébredj kisöcsém, mert kezdődik a szolgálatunk!” Nem így mondta, de én így éreztem, mert már megint elaludtam. Hiába állítottam be a telefonom vekkerét este, az szépen lemerült, és meg se nyikkant. Pedig van már egy kedves quarzórám is, ami ébresztéskor azt mondja hogy pity-pity, de azt meg túl halkan, és amúgy sem volt a kezemen. Legközelebb valami villanypásztort kell a nagylábam ujja köré tekerni…
Az éjszaka folyamán keletiesre fordult a szél. Utunk során eddig mindig jobbról kaptuk a szelet, ami azt jelentette, hogy aki a duplaágy jobboldalán aludt – vagy próbált aludni – az hiába tett volna kardot maga és a hálótársa közé az menthetetlenül rágurult volna, hacsak nem kapaszkodik álmában is.
A Trockíj kabin utasait - így hívja Zoli a jobboldalon lévő emeleteságyas fülkéjüket – eddig se fenyegette az összeborulás veszélye, ők szimplán az életükért küzdöttek, hogy le ne guruljanak az ágyról. Otthon ti is kipróbálhatjátok a szitut, tegyetek 4-4 lexikont az ágy fal felöli lábai alá, és élvezzétek a jó pihenést 4 óra hosszán át. Ha a hullámzást is imitálni szeretnétek meg kell inni egy fél liter rumot, és még forogni is fog az ágy… A leesést, átgurulást megakadályozó lee-zsákok megrendelése anno elfelejtődött, de Zoli megtalálta a biztosítás autodidakta módját és három vágódeszkát ékelt be a felsőágya matraca és az ágy fakerete közé: egyet a könyökéhez, egyet a térdéhez és egyet az ülőgumói mögé. Mindenki azon töri most a fejét, hogy a későbbiekben, a vágódeszkák rendeltetésszerű, használata során, hogy fogja tudni majd elkerülni ezt az utóbbi darabot.
Tehát a széllel együtt fordult a kocka is, minket álomba ringatnak a hullámok, a többiek meg most kezdik tanulgatni a kapaszkodós kutyafittyet.
Azok a nevezetes vágó-lee-deszkák
Fél 11-kor már megint ébreszt a kapitány, bocsi, de gyengül a szél, genakkert kell húznunk, hogy jobban haladjunk, az meg a te ágyad alatt van… Meg már úgyis sokat aludtál…
A kék-fehér-narancssárga sávos könnyűszeles vitorlát kifeszítettük, és máris másfél csomóval gyorsabban haladtunk.
Délben magyaros chilis-babot csináltunk Sanyival, hogy apasszuk a sonka és kolbászkészleteinket is.
Utólag tudtam meg, hogy reggel, amíg aludtam, a NATO kihasználta ébertelenségemet, és erődemonstrációt tartott a közelünkben. Csak az ügyeleteseink elmondásából tudom, hogy mielőtt a nap felkelt volna, a sötétben egy hajó fényei közeledtek sebesen, pont felénk. Se AIS, se radar jel nem volt látható a monitoron, mégis csak jött és jött valami felénk. Végül, ahogy világosodott, egy szürke, felségjelzés nélküli hadihajó állta el szabályosan az utunkat kb. 800 méterre. Mikor látta, hogy nem fosunk be az árnyékától, és elszántan tartunk továbbra is a döfő kos szerű horgonyunkkal a hajótestük közepe felé, először jobb belátásra, aztán pedig kitértek előlünk. Pár percig még párhuzamosan haladtak velünk – közben folyamatosan lehetett benn a kabinban hallani a tengeralattjáró kereső szonárjuk ping-jeit - aztán angolosan távoztak, pedig franciák lehettek.
A néma cirkáló
Már a Csatornán is észrevettük, hogy a hadihajóknak nincs AIS jele. Van is némi logika abban, hogy nem kürtölik világgá a pozíciójukat, méreteiket, meg hogy 14 ballisztikus rakéta, 20 torpedó és 4 légvédelmi gépágyú a rakományuk.
Eszembe jutott édesanyám, aki kulcstartónak nézett egy jópofa bőrönd címkét, amit ajándékba kapott. Megjegyezte, hogy milyen hasznos, mert ha ráírjuk a címünket és elhagynánk a lakáskulcsunkat, vissza tudják hozni… Elég bután nézhettünk rá, mert ő is rájött nevetve a bukfencre.
Délután, amikor Gyuri kapcsolgatta a Navtext-et, akkor vett észre egy korábbi üzenetet. Gyerekek, tüzérségi lőgyakorlatot tartanak a térségünkben, kiáltott fel. Utólag ellenőrizve a koordinátákat kiderült, hogy reggel kicsit bemehettünk a lezárt terület szélébe, és annak volt köszönhető a hadihajó látogatása. Veszélyes helyen nem lehettünk, mert egy mukkot se vakkantottak felénk.
Vagy csak rossz volt a rádiójuk?
Aztán Tibit felhúztuk az árbocra. Előbb nyilatkozott, hogy minden felelősséget átvállal és önszántából vágyik a magaslati levegőre és ha már ott járt pazar felvételeket készített a Gopro-jával a hajónkról.
A Pinta az árbócról
17.00 órakor pontban megtörtént ugyan az, ami az előző napokon, ha vízen voltunk. Lapozzatok csak nyugodtan vissza, ha nem emlékeznétek rá.
Valamelyik este megkérdeztük Gyurit, hogy leszállította volna-e a Hallberg-Rassy gyár a hajót az Adriára. Persze, hogyne, ott is át tudta volna adni, tisztességes felárért. Fejben mindenki gyorsan elosztotta a megnevezett szerénytelen összeget 6-tal (ennyien vagyunk a hajón), és kapásból megjegyeztem, hogy mi tulajdonképpen a felével is nagyon megelégednénk…. Gyuri válasza is frappáns volt: Gyerekek, más jelentkezők fizettek is volna, csak azért, hogy eljöhessenek helyettetek erre az útra…
Sötétedés előtt visszacseréltük a genakkert a génuára, mert a szél is erősödött kicsit - 16 csomó körülire - és nem akartuk feltétlen a sötétben a gyakorolni a leszedését.
A többiek nem hallották még a berlini barátom aranyszabályát, hogy „Mikor kell reffelni a vitorlát? Amikor először gondolsz rá!”, de most majdnem így történt.
Azt még nem meséltem nektek, hogy utunk során - amint magunk mögött hagytuk a jéghegyek zónáját - itt is meghonosítottam a trópusi vizek nagyon kellemes hagyományát, hogy a nap lemenetelét egy úgynevezett „sundowner” kortyolgatásával, a fedélzeten ücsörögve, beszélgetve gyönyörködjük végig. Ez stílusosan vagy rum, vagy Campari, vagy bármi más szívet melengető hideg koktél szokott lenni.
Ezúttal nem sokkal naplemente előtt vettem észre, hogy kifogyott a rumkészletünk. „Mi lesz a sundowner-ral, hogy megy le így a nap?” aggodalmaskodtam. „Hát pálinkával”, jött rá a megoldásra valaki gyorsan, és tényleg működött… Lement.
Der Tag geht, Johnnie Walker kommt…
2017.04.08 Szombat
8. nap, 172 tmf délig (Log 1171 nm)
Úton a Biscaya békés vizein
A hajnali őrségben elmesélgettük egymásnak Gyurival a drezdai egyetemi élményeinket, hisz mind a ketten ott voltunk 5 évig ösztöndíjasok, ott végeztünk. Annak idején elkerültük egymást, mert ő nyolc évvel előbb kezdett, mint én, de a kolik, és más drezdai nevezetességek ugyan azok voltak akkoriban. Egész este teljes vitorlázattal haladtunk.
A hírhedt Biscya öböl átszelése a spanyolországi Camarinas-ig
Reggel a francia haditengerészet rádióforgalmazását hallgattuk nagy figyelemmel. Jóval mögöttünk teherhajókat szólítottak fel angol nyelven irányváltoztatásra, egy hadihajó konvoj haladása miatt. Kivonatosan így szólt:
16-os csatorna:
FN: This is the Franch Navy, hívja az Emden (teher)hajót.
EM: Itt az Emden.
FN: váltson a 10-es rádió csatornára.
EM: Átváltok a 10-es csatornára.
Mi is átváltunk, és fülelünk tovább.
FN: Itt a Franch Navy, haditengerészeti konvoj haladása miatt térjen át az eddigi útirányáról 205 fokra, és tartsa azt egy órán keresztül (aztán visszatérhet az eredeti célja felé) Megértette?
Hosszabb csend, azt bárki mondhatja, hogy ő a Franch Navy…
EM: Kérem igazolja magát, adja meg a hajója nevét pozícióját.
Most a francia tiszt hallgat egy kicsit, gondolom nagyokat csuklik, szerintem régen szólították fel a francia haditengerészetet, hogy igazolja magát…
FN: Security okokból nem adhatom meg. 15 mérföldre van Önöktől a konvoj észak-nyugati irányban, és 18 csomóval halad.
Most megint az Emden hallgat, gondolom ellenőrzi a radaron, káromkodik egyet magában emígyen: „Hú vazze, akkor ez nem viharfront ott a radaron, hanem a francia armada!” majd válaszol:
EM: Irányt változtatok 205 fokra és azt tartom egy órán keresztül.
FN: Köszönöm az együtt működést, és további jó utat!
A franciák eltérítettek még vagy három hajót, aztán egy időre elcsendesedtek. A tegnapi lőgyakorlatozók lehettek azok.
Ez egy másik hajóval folytatott beszélgetés, ezek már nem bakafántoskodtak…:
https://www.dropbox.com/s/nfjqalyx6fpfvyf/French%20Navy%20-%20m%C3%A1sik%20haj%C3%B3.m4a?dl=0
Délre a szél legyengült, ezért a génua helyett a genakkerrel próbálkoztunk egy darabig, de mivel ezzel a tervezett irányunkat nem tudtuk tartani, 15 fokkal el kellett térni attól, és felhők is érkeztek délről vagy csak mi mentünk bele, inkább leszedtük ganakkert és motorral haladtunk tovább. Ezen a tájékon jobb az óvatosság.
Édes kettesben a genakkerral - így legalább nem gurul át az ember a másik térfelére...
A mai ebédet a két Zoli készítette. Biscayai tyúkhúsleves és paradicsomos húsgombóc, főtt burgonyával volt a menü. Gyurival csak zóna-gyerek adag főtt krumplit kértünk, mi már megettünk két életre való mennyiséget az NDK-ban.
A délután folyamán egyre többet rádióznak spanyol nyelven. A Finisterre foki Traffic központ diszpécser hölgye a Sonja nevű vitorlást kéri fel egy helikopteres mentés gyakorlására. Hogy a figura miből fog állni, az már nem derült ki, mert a részleteket már spanyolul beszélték meg…
16.00-tól én vagyok egyedül a fedélzeten. A kicsi szél miatt motorozunk, viszont megint kisütött a nap, ringatóak a hullámok, így azért egész más… A többiek kihasználják a nyugodt menetet, és szundítanak egyet, ráalszanak az esti zötyögős forgolódásra. Gyuri lent olvas, én meg kint pótolom a lemaradásom a naplóírásban. 10 percenként körülnézek, sehol egy hajó a láthatáron, ellenőrzöm a navit, 15 mérföldre van a legközelebbi teherhajó - Antwerpenbe tart - és majd mögöttünk megy el valahol.
Azt hiszem, egyikőnk se bánkódik a gyengeszeles idő miatt, tegnap jót vitorláztunk, hagyjuk békében magunk mögött ezt a vidéket. Várhatóan holnap délelőtt érkezünk Camarinas-ba.
17.00 óra: Kipipálva.
Zoli palacsintát ígért vacsorára. Arra várunk…
És megcsinálta. Ettünk chilis-babbal és lekvárral is, nagyon finom volt.
Palacsintát enni a Biscya-n…, ezt nem hittem volna.
Recept: Menj el a az északi szélesség 44. és a nyugati hosszúság 008. fokára, vedd elő Horváth Ilona önéletrajzát, és süsd meg…
